SzakterÜleteink
CT
TÁJÉKOZTATÓ CT VIZSGÁLATRÓL BETEGEK ÉS HOZZÁTARTOZÓIK SZÁMÁRA
Tisztelt páciensünk, üdvözöljük Intézetünkben! Kezelőorvosa javaslata alapján Ön CT vizsgálatra jelentkezik nálunk. Az alábbiakban arról szeretnénk tájékoztatni, mi várható a vizsgálattól és mit kell figyelembe vennie a vizsgálatra való előkészület során.
A CT működési elve
A komputertomográfiás (CT) vizsgálat röntgensugarakat használ fel a képalkotáshoz. Az emberi testről vékony rétegfelvételek készülnek. A szövetek eltérő mértékben nyelik el a röntgensugarakat, így a CT készülék már a csekély sugárelnyelési különbségeket is láthatóvá tudja tenni. A vizsgálat segítséget nyújthat a központi idegrendszer (agy, gerinc), a mellkasi-, hasi szervek, végtagok állapotáról és esetleges megbetegedéseiről.
Vizsgálat előtt
A vizsgálat előtti négy-öt órában már ne fogyasszon szilárd táplálékot. Szénsavmentes folyadékot ihat, és a szokásos gyógyszereit is vegye be, ha erre egyéb utasítást nem kap.
Kontrasztanyag
A CT vizsgálatok folyamán gyakran használunk kontrasztanyagokat. Hasi CT vizsgálat előtt fél-egy liternyi hígított, jódtartalmú kontrasztanyagot itatunk betegeinkkel, amelyet másfél-két óra alatt kell meginni. A vizsgálat közben a vénába adott kontrasztanyag, egy hajlékony kanülönkeresztül kerül beadásra. A kontrasztanyagok ritkán okoznak szövődményt. A beadás közben melegségérzés, vizelési inger jelentkezhet, ami nem kóros jelenség. Ha bármilyen más tünetet (viszketés, torokszorítás, gombócérzés, légszomj, szédülés, hányinger, bőrpír, kiütések) észlel a vizsgálat alatt vagy után, kérjük, azonnal jelezze. A hasi-kismedencei vizsgálatokhoz szájon át adott kontrasztanyag enyhe hasmenést okozhat. A felsorolt mellékhatások előfordulásának aránya rendkívül alacsony. A mellékhatások semlegesítésére a megfelelő gyógyszerek rendelkezésünkre állnak.
Allergia, cukorbetegség
Kérjük, tájékoztassa a vizsgáló asszisztenst, ha Ön már kapott
előzetesen kontrasztanyagot és attól rosszul lett.
Tájékoztassa őket arról is, ha Ön cukorbeteg és emiatt gyógyszert kell szednie. Bizonyos, a cukorbetegségben alkalmazott gyógyszerek (melyek a metformin nevű hatóanyagot tartalmazzák) a CT-ben adott kontrasztanyagokkal együtt nem adhatók, mert szövődmények léphetnek fel. Ezek szedését a vizsgálat előtt két nappal fel kell függeszteni.
Amennyiben Ön az alábbi cukorgyógyszerek közül bármelyiket szedi, azt jeleznie kell, mert a kontrasztanyag beadása vesekárosodást okozhat:
Adebit, Adimet, Aurobindo, Avandemet, Competact, Eucreas, Gluformin, Janumet,Jentadueto, Komboglyze, Maformin, Meforal, Meglucon, Mercformin, Mercformin-Chinoin, Metfogamma, Metformin, Metrivin, Metwin, Mylmet, Normaglyc, Scofor,Siofor, Stadamet, Synjardy, Velmetia, Vipdomet, Xipdomet
Vizsgálat előtt 48 órával, vizsgálat után 48 órával el kell hagyni ezen gyógyszerek szedését.
Ha további kérdések felmerülnek Önben, kérjük, forduljon a vizsgálatot végző orvoshoz.
Terhesség
Feltétlenül jelezze, ha terhes, vagy fennáll ennek lehetősége. A magzatot ért sugárterhelés miatt a vizsgálatot csak nagyon indokolt esetben végezzük el.
A vizsgálat menete
A vizsgált területen nem maradhat fémtárgy, a cipzáras öltözéket, csatot, övet el kell távolítani. A vizsgálandó területtől függően vegye le az óráját, ha szemüveget, hallókészüléket visel, vagy kivehető műfogsora van, ezeket is távolítsa el. A CT során egy vizsgálóasztalra kell felfeküdnie. Az asztal a vizsgálat közben a beteggel együtt mozog, ez alatt készül a felvétel. A vizsgálat közben mozdulatlanul kell feküdni és az asszisztens irányítása szerint ? a mellkasi, hasi vizsgálatoknál ? a levegőt vissza kell tartani. A vizsgálóhelyiségben egyedül marad, de nem hagyjuk magára. Az asszisztens a vezérlőhelyiségben ablakon keresztül folyamatosan figyel Önre és egy mikrofon segítségével kommunikálhatnak.
A vizsgálat után
Amennyiben intravénásan kapott kontrasztanyagot, az ehhez használt kanült eltávolítjuk. A CT vizsgálat után a radiológus orvos értékeli a felvételeit. Az asszisztensektől és diszpécserektől kap tájékoztatást, hogy leletét mikortól veheti át.
Fontos tudnivalók a kezelés előtt
Hozza magával
- Korábbi leleteit
- Kórházi zárójelentést
- Ultrahangos, Röntgen felvételeket
Időpontot kérek
Kérem adja meg szükséges adatait, hogy kollégánk felvegyék önnel a kapcsolatot!